
Hogyan működik?
A gyöngyház pigmentek alapja egy mica nevű anyag, ami egy lemezes szerkezetű csillám. Ezt bevonják különböző fém-oxidokkal, mint például titán-dioxid (TiO2), vagy vas-oxid (Fe2O3). Ennek a bevonatnak a vastagsága szigorúan szabályozott. A mica-lemez alacsonyabb és a titán-dioxid magasabb fénytörés-mutatója miatt a fény a gyöngyház pigment lemezke felületén megtörik és a két réteg vastagságától, valamint a fém-oxidtól függő színben jelenik meg.

E két paramétert és a pigment-szemcse méretét változtatva többszáz féle színárnyalat és effektus hozható létre, mely megőrzi jellegét bármilyen felületre való felhordás után is. A végső látványt még további két tényező befolyásolja; az egyik a felület alapszíne, amire a gyöngyház réteg kerül, illetve a hordozóanyagba kevert gyöngyház pigmentek mennyisége is. Ebből kifolyólag a variációk száma gyakorlatilag végtelen.
A lemezkékre vetődő fény részben visszaverődik, részben továbbhalad a mélyebben lévő lemezkék felé, majd egy része onnan is visszaverődik, illetve halad tovább. A különleges színátmenetes hatást az határozza meg, hogy milyen szögből nézünk a lemezkéről visszaverődő fényre, a mélység érzetet pedig a bevonat-réteg különböző rétegeiből érkező fénysugarak idézik elő.
A lemezkék felületének különösen simának kell lennie, mert a fény csak így tud tökéletesen visszaverődni róluk és csak így kaphatjuk meg a kívánt hatást.
Hol alkalmazható?
A fémesen csillogó, a szivárvány hatású és a nézőpont-függő optikai hatásokat manapság már sok hétköznapi termékben láthatjuk. Ezek az optikai effektek nem csak dekoratív célokat szolgálnak (mint például kozmetikai cikkek, nyomtatott termékek, ipari bevonatok, vagy autófényezés), de fontos szerepük van a biztonsági nyomtatásban és az optikai szűrésben is. A nézőpont-függő gyöngyház pigmentekkel nyomtatott dokumentumok másolása hétköznapi fénymásolókkal és fototechnikai eszközökkel (pl. scanner) nem lehetséges három dimenziós hatásuk miatt.
Dekoratív alkalmazásoknál a gyöngyház hatású pigmenteknek két fő előnye van. Az egyik az optikai mélység illúziója, a másik a finomtól a meghökkentőig terjedő nézőpont-függő színátmenetesség. Ez utóbbi rendkívül esztétikus és szembetűnő látványt biztosít a felületeknek, autófényezésnél a leggyakoribb az alkalmazása.
Hobbi-dekorációs és művészi célokra is kitűnően alkalmazhatók akár otthon is. Elég bekeverni a pigmenteket különböző festékekbe, vagy ragasztókba és máris bármilyen felületre felvihetők. A finomabb szemcseméretű pigmentek (a termék kódja mellett van megadva, pl 10-60 μm) por formában, ecsettel felhordva is megtapadnak, elég egy utólagos spray-s lakkozás.
Elérhetőségek
info@innodekor.hu
70 / 420 53 62
Copyright 2011 © Innodekor Kft. Minden jog fenntartva.